Hírek

Hírek

Az első országos sugárbiológiai találkozó az ELI ALPS-ban

A hazai sugárbiológia meghatározó szereplői szeptember végén kutatóintézetünkben találkoztak. Az országos szakmai fórumon a résztvevők bemutatták kutatásaikat, módszereiket és infrastruktúráikat, miközben tudományos munkatársaink azt is felvázolták, hogy az ELI milyen szerepet tölthet be a hazai, illetve az európai sugárbiológia fejlődésében.

Az első országos sugárbiológiai találkozó az ELI ALPS-ban

 

A találkozó ötlete Hideghéty Katalin professzortól, az ELI ALPS Orvosbiológiai alkalmazások csoport vezetőjétől származott. A kezdeményezés egyszerű felismerésből indult: Magyarországon több intézményben és többféle megközelítéssel folynak sugárbiológiai kutatások, a kutatók azonban korábban nem találkoztak olyan fórumon, ahol valamennyien egy helyen bemutathatták volna, mivel foglalkoznak, milyen módszereket használnak, és milyen lehetőségeik vannak a közös munkára.

„A találkozónak az volt a célja, hogy a sugárbiológiával és a sugárbiológia különböző területeivel foglalkozó hazai csoportokat összehozzuk” – fogalmazott Hideghéty Katalin.

 

Megismerni egymást – és megtalálni a kapcsolódási pontokat

A program részeként kutatóintézetünk mellett az Országos Onkológiai Intézet, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK), a HUN-REN Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK), a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Biológiai Intézete, valamint az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Anyagcsere- és Szűrőlaboratóriuma mutatta be kutatásait. Az előadásokból kirajzolódott, hogy a különböző intézményekben dolgozó szakemberek számos olyan módszerrel, tudással és infrastruktúrával rendelkeznek, amelyek jól kiegészíthetik egymást.

Az Országos Onkológiai Intézet kutatói például a sugárkezelések után bekövetkező biológiai változásokat, többek között a DNS-károsodást, a javítómechanizmusokat és az immunrendszer változásait vizsgálják. Az NNGYK munkatársa pedig olyan, a sugárterhelés biológiai meghatározásában alkalmazható módszereket mutatott be, amelyek a jövőben az intézetünkben folyó kutatásokhoz is kapcsolódhatnak. Az SZBK és az SZTE Biológiai Intézetének munkája szintén több ponton találkozhat sugárbiológiai programjainkkal.

Az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Anyagcsere- és Szűrőlaboratóriumának bemutatkozása arra világított rá, hogy a sugárzás hatásait ma már a DNS-változásokon túl számos más szinten is érdemes vizsgálni. A tömegspektrometriás mérések segítségével a fehérjék és az anyagcsere-folyamatok változásai is követhetők, amelyek új lehetőségeket nyithatnak a sugárzás biológiai hatásainak megértésében.

 

 

Az ELI ALPS új lehetőségei

A találkozó második felében az ELI ALPS került a középpontba. Intézetünk munkatársai bemutatták az ELI sugárbiológiai kutatásait, a lézerrel keltett neutronforrásokban, a lézeres elektrongyorsításban és a nagy intenzitású THz-sugárzásban rejlő biológiai alkalmazási lehetőségeit, valamint az intézet kutatási infrastruktúráját és laboratóriumait.

Ez azért is fontos, mert az ELI ALPS számára a sugárbiológia olyan terület, ahol a lézeres technológiák fejlesztése és a biológiai kutatások közvetlenül kapcsolódhatnak egymáshoz. Az új sugárforrások fejlesztése önmagában nem elég: tudni kell azt is, hogy milyen biológiai kérdésekre kereshetünk velük választ, milyen kísérleteket érdemes elvégezni, és milyen körülmények között lehet ezeket megbízhatóan és ismételhetően végrehajtani.

Ehhez pedig szükség van a különböző területek szakembereire. A fizikusok, mérnökök, orvosfizikusok, sugárbiológusok és sugárterapeuták együttműködése egyaránt kell ahhoz, hogy a lézeres forrásokból valódi, biológiai kutatásra alkalmas infrastruktúra jöhessen létre.

„Az ELI ALPS célja ezért hosszabb távon nem pusztán egy-egy sugárforrás vagy kísérleti állomás kialakítása. A cél egy olyan kutatási környezet létrehozása, ahol a különböző biológiai rendszerek szabályozott és reprodukálható körülmények között vizsgálhatók” – fogalmazott Hideghéty Katalin.

 

 

Konkrét lehetőségek a közös munkára

A szeptemberi találkozón több olyan kapcsolódási lehetőség is felmerült, amely a későbbiekben közös kutatások alapja lehet. Szóba kerültek például, a közös kísérletek, speciális vizsgálatok végzésének lehetőségei, illetve a módszer- és tudásmegosztás feltételei is.

Ez különösen fontos lehet egy olyan területen, ahol viszonylag kis létszámú kutatói közösségnek kell sokféle módszer alkalmazását lefednie. Az együttműködés ráadásul sokféle formát ölthet: egy speciális mérési módszer, egy biológiai modell, egy műszer vagy éppen egy új sugárforrás egyaránt kiindulópontja lehet egy közös projektnek.

Hideghéty Katalin szerint a találkozó megmutatta, hogy több olyan kutatási irány van, amellyel kapcsolatban érdemes folytatni a párbeszédet. A következő találkozót várhatóan az NNGYK szervezi meg a közeljövőben.

A kezdeményezés azonban ennél is tovább mutat. A következő időszak egyik fontos feladata lesz annak feltérképezése, hogy Magyarországon és Európában hol dolgoznak még olyan kutatócsoportok, amelyek lézeres és sugárbiológiai kutatásokkal foglalkoznak. A hazai párbeszéd folytatása mellett 2027-ben már európai uniós szinten is szeretnék szélesíteni ezt a szakmai együttműködést, és megkezdeni az európai kutatócsoportokkal való kapcsolatfelvételt.

A hosszabb távú terv egy európai szintű sugárbiológiai konferencia megszervezése.

október

14

szerda