Mikor és kinek a hatására döntötte el, hogy fizikus lesz?
Szegedi vagyok, itt jártam általános iskolába. A családi kötődéseim miatt már egészen korán megjelent az életemben a német nyelv: Baján élő sváb nagyszüleimre tekintettel az iskolában németet tanultam, hiszen a szüleim már nem beszélték a nyelvet, a nagypapám viszont sokszor németül szólt hozzám, amit gyerekként nagyon szerettem. A nagyszüleim bajai házának teraszáról rá lehetett látni a Magyarországi Németek Általános Művelődési Központjára. Gyönyörű épület, gyerekszemmel kicsit olyan volt, mint a Roxfort a Harry Potterből, és gyakran ábrándoztam arról, milyen jó lenne egyszer ott tanulni.
Nyolcadikosként ide jelentkeztem és itt kezdtem meg középiskolai tanulmányaimat. Az első két évben az akkori fizikatanárunknak egyáltalán nem sikerült megszerettetnie velünk a tárgyat. Sőt… Szerencsénkre a tizenegyedik osztályban Steingart János tanár úr személyében szenzációs pedagógust kaptunk. Lenyűgözött bennünket tudásával és elhivatottságával. Többek között neki köszönhetem, hogy a fizika szakot választottam. A másik szuper pedagógus, akinek nagyon hálás vagyok, az osztályfőnököm, Kemmer Erzsébet, aki azt tanácsolta, hogy legyek tanár. De milyen tanár? Ekkor már egyértelműen a fizika és a matematika volt a kedvenc tantárgyam, így eldöntöttem, hogy fizikatanár leszek. A felvételi jelentkezést megelőző napokban hazajöttem Szegedre és meghallgattam mostani ügyvezetőnk, Szabó Gábor professzor egyik előadását, amelyben arról beszélt, hogy hamarosan elkezdik építeni a lézeres kutatóintézetet. Kiemelte, milyen szerencsések a szegedi szakemberek, hogy jóformán az otthonukba költözik ez a szenzációs létesítmény. A másik megjegyzésének hatására – miszerint munkanélküli fizikus nincs – anyukám is megnyugodott. Bármilyen furcsa is, hogy fizikus lesz a gyerek (az ismeretségi körünkben ez egy teljesen idegen szakmának számított), ha mindig lesz munkája, akkor nagy baj nem történhet. Ekkor érett meg a gondolat, hogy nem tanár, hanem fizikus szeretnék lenni, így végül a fizika BSc képzést választottam a Szegedi Tudományegyetemen.
Könnyen vette az akadályokat?
Kilencvenhárman kezdtünk (akkoriban még ilyen sokan jelentkeztek fizika szakra!), de az első félévi mechanika vizsgák után harmincan maradtunk. Majd a hullámtan is megtette hatását, így a második félévet már csak tizenhatan végeztük el. Velük életre szóló barátságokat kötve, együtt fejeztük be a mesterképzést is. Voltak köztünk olyanok, akik matematika irányultságú középiskolából jöttek, korábban versenyeztek, és sokkal könnyebben vették az akadályokat, mint én. Az iskolám profilja miatt nekem sok hiányosságom volt, úgyhogy mindig többet kellett tanulnom, mint nekik. Kemény munka volt minden félév, de megérte.
Hogyan került a képbe a lézerfizika?
Egy dolgot biztosan tudtam: nem leszek elméleti fizikus. Csodáltam az elméleti fizikát oktató tanáraimat, és azokat, akiket ez az irány nyűgözött le (annyira, hogy férjet is ebből a halmazból választottam J), de nem vonzott ez az út. Az egyetemi laborgyakorlatokon ellenben különösen elememben éreztem magam. Az SZTE Fizikai Intézetben található Terawatt Titán-Zafír lézer kutatócsoport nagy intenzitású, femtoszekundumos lézeres kutatólaboratóriuma, illetve a hELIos lézerlaboratórium is nagyon tetszett. Az ott tartott foglalkozásokon éreztem azt, hogy ez az én irányom. Azért, hogy közelebb kerüljek álmaimhoz, nyári munkára jelentkeztem a Fizikai Intézetbe. Az egyik nap felhívtak, hogy az Egyesült Államokból fél évre érkezik egy professzor, aki hallgatót keres maga mellé. Érdekel-e a lehetőség? Megrémültem, hogy folyamatosan angolul kell majd szakmai kérdésekről tárgyalni, de hamarosan kiderült, hogy az a professzor Dr. Chikán Viktor, aki ezer szállal kötődik Szegedhez, és bár szakmázni kell majd, lehet azt magyarul is. Hatalmas kiváltságként éltem meg, alig hittem el, hogy vele dolgozhatok. Logikus volt, hogy az MSc-s diplomamunkámat az ő irányításával készítem el. Viktor rögtön szimpatikus volt, izgalmas ötletekkel állt elő, különleges kísérleteket tervezett. Nagyon szerettem vele dolgozni.
2016-ban fejezte be az egyetemi tanulmányait, és rögtön az ELI munkatársa lett – miközben az épület még el sem készült…
És még négy évig túl sok lézeridőt sem kapott a csoportunk, de éppen ettől és ezért volt izgalmas ez a korszak. Az MSc záróvizsgám után az ELI állásajánlatára jelentkeztem. Kedden volt a záróvizsgám, szerdán állásinterjú, majd csütörtökön az egyetemi állami ösztöndíjas PhD-képzés felvételi vizsgájára mentem biztosítékként arra az esetre, ha az ELI-ben az állás nem jön össze. Szerencsére összejött és a PhD-felvételim is sikerült. Persze számomra nem volt kérdés: az ELI-t választottam. Terveztünk, modelleztünk, programokat írtunk Viktorral és későbbi közvetlen kollégámmal, Dr. Mogyorósi Károllyal. Amint lehetőséget kaptunk, akár csak pár órát is mérni az egyik lézerrendszeren, mi rögtön ott voltunk. Eközben igyekeztem a PhD-fokozat megszerzéséhez szükséges összes feltételt teljesíteni.
Miért érdekes, izgalmas a lézerek világa?
Azért, mert a természet leggyorsabb és legalapvetőbb folyamataiba enged betekintést. Olyan mozgásokat figyelhetünk meg velük, amelyek szabad szemmel láthatatlanok: töltéshordozók mozgásait, energiák átalakulását, az anyag és a fény kölcsönhatását elképesztően rövid időskálákon. Sokszor órákig bámulunk egy grafikont, ami egy laikus számára nem mond sokat, de mi nem csak egyszerű görbéket látunk, hanem a mögötte zajló lenyűgöző fizikát is. Látom, ahogy egy félvezetőben az elektron gerjesztett állapotba kerül, majd visszatér az alapállapotába. Látom, hogyan változik mindez, ha az anyagot tudatosan szennyezzük, melegítjük, vagy más külső hatásnak tesszük ki. És mindezt egy picit máshogy kinéző grafikonból.
Miből tanul többet, amikor a kísérlet az elvárt eredményt hozza, vagy amikor valami miatt nem azt kapja?
Valójában mindkettőből. Az elvárt eredmény megerősíti az utat, amelyen haladunk. Érezhetjük, hogy működnek a fizika törvényei. A váratlan viszont különösen izgalmas: ilyenkor nyomozás kezdődik. Vajon mérési hiba történt? Vagy épp egy olyan fizikai hatás bukkant fel, amelyre korábban nem gondoltunk? Ezek az anomáliák nem ritkán új megválaszolandó kérdéseket nyitnak meg.
Mi a feladata az Ultragyors kémiai dinamika csoportban?
Csoportvezetőmmel, Dr. Samu Gergellyel és csoporttársammal, Tóth Bálinttal a pályázatot nyert felhasználói kampányokat koordináljuk. Ez a folyamat már a kísérletek előkészítésével kezdődik: egyeztető megbeszélésekkel, előmérésekkel és a tranziens abszorpciós spektroszkópiai (TAS) eszköz kísérleti felkészítésével. A kampányok során fogadjuk a felhasználókat, velük együtt dolgozunk, és azon vagyunk, hogy a lehető legsikeresebb mérések születhessenek. Ehhez sok esetben a minták kémiai laborban történő elkészítése vagy előkészítése is hozzátartozik. A felhasználókkal közösen értékeljük ki az adatokat, és igyekszünk az eredményeket publikációvá formálni. Mindeközben a következő kampány előkészítése már párhuzamosan zajlik, így a munka rendkívül változatos: folyamatosan más feladatok, más kihívások és más tudományos kérdések kerülnek fókuszba. Izgalmas körforgás!
A kutatóintézet egyik missziója a tudományos ismeretterjesztés. A nyílt napok szervezői között mindig ott van. Ötletel, hogy mivel lehetne színesíteni, még érdekfeszítőbbé tenni a bemutatókat. Miért tartja ezt fontosnak?
Kreatív embernek tartom magam, és ezt az életem több területén is megtapasztalom. Éppen ezért érzem azt, hogy a fizikus pálya különösen közel áll hozzám: sokkal kreatívabb szakma, mint ahogy azt kívülről legtöbben gondolják. Munkánk során folyamatosan szükség van erre a tulajdonságra, legyen szó egy mérés megtervezéséről, egy mintatartó kialakításáról, vagy egy kísérleti eredmény bemutatásáról.
Ugyanez a kreatív gondolkodás jelenik meg az ismeretterjesztő események szervezésében is. Kifejezetten szeretek már jóval az esemény előtt a háttérben ötletelni a szintén nagyon kreatív kollégáimmal. Őszintén szólva ez sokszor legalább akkora élmény számomra, mint maga a rendezvény, amikor a másik missziónk, a tudományos ismeretterjesztés kerül előtérbe. Ilyenkor az a célunk, hogy minél több emberhez hozzuk közelebb, milyen lenyűgöző a tudományterületünk és mit is jelent valójában fizikusnak lenni. Hogy amikor egy fiatal elhatározza, hogy fizika szakra megy, akkor ne az legyen az első reakció a szüleitől, hogy: jó, de egy fizikus hol tud dolgozni egyáltalán – mint ami az én esetemben volt. Szeretném, ha ez a kérdés idővel magától értetődővé válna, és a fizikusi pálya kézzelfogható, izgalmas és sokak számára elképzelhető életútként jelenne meg.
Az egyik legklasszabb rendezvényünk a Csajos délután, amelyre a természettudományok iránt érdeklődő középiskolás lányokat hívunk meg. A fizika (és általában a természettudományok) területén ma még mindig kevesebb nő dolgozik, ezért különösen fontosnak tartom, hogy legyenek olyan alkalmak, amikor a lányok személyes élményeken keresztül találkozhatnak ezzel a világgal. Évekkel ezelőtt egy ilyen eseményen találkoztam egy szegedi diáklánnyal, aki azóta szinte minden nyílt napunkra visszatért. Azt mondta, minden alkalommal hall legalább egy olyan gondolatot, amiért megéri újra eljönni. Természettudományos irányban tanul azóta tovább. Egy másik résztvevő pedig arról mesélt, hogy hatalmas önbizalmat adott neki a velünk való találkozás. Azóta már ő is az SZTE fizika alapszakos hallgatója. Ezek a visszajelzések számomra önmagukban is sikert jelentenek, és megerősítenek abban, hogy ezeknek az eseményeknek valódi hatásuk van.
A posztdoktorokkal szemben elvárás, hogy külföldön is kipróbálják magukat, majd új ismeretekkel felvértezve térjenek haza. Hol képzeli el a jövőjét?
A szakmai fejlődést én is rendkívül fontosnak tartom. Korábban ez sokszor azt jelentette, hogy külföldre kellett menni. Ma azonban egészen más világban élünk. A legfrissebb eredmények azonnal elérhetők a publikációkon keresztül, és egy olyan helyen, mint ez az intézet, a nemzetközi együttműködések szó szerint házhoz jönnek.
Szenzációs élmény, hogy egyik héten egy indiai kolléga mintáival dolgozunk, a következőn már egy francia kolléganővel készítjük elő a következő kampányt, miközben az amerikai és kínai felhasználókkal dolgozunk egy új publikáción. Szegeden vagyok, mégis napi kapcsolatban állunk az egész világgal, ráadásul ezek az együttműködések szakmailag hasznosak és emberileg is nagyon jó hangulatúak.
Sokszor hallani, hogy jót tesz a mentális egészségnek, ha az ember időről időre környezetet vált. Én közel tíz éve dolgozom itt, mégsem érzem azt, hogy váltanom kellene. Minden reggel örömmel jövök ebbe a világszínvonalú intézetbe, pontosan tudom, mi a feladatom, és fontosnak érzem azt, amit csinálok. Őszintén szólva jelenleg nem tudnék elképzelni ennél jobb szakmai környezetet, különösen úgy, hogy mindez itt van, az otthonomban.
Fotók: Balázs Gábor