A szegedi Dugonics András Piarista Gimnáziumban érettségizett 2013-ban. Miért ezt a középiskolát választotta?
Nekem ez nem volt kérdés: vallásos családban nőttem fel, és a két bátyám is ebbe az intézménybe járt. Testvéreim nagyon sok izgalmas és vicces iskolai történetet meséltek, amelyek jól átadták a „Piár” szellemiségét. Ebből a közösségi életet emelném ki, amely messze túlmutatott a szokásos iskolai élményeken: nyaranta kirándultunk, evezős-, biciklis- és gyalogtúrákon vettünk részt.
Mikor kezdte el érdekelni a természettudomány?
A háztartási gépek javításával foglalkozó édesapám keltette föl az érdeklődésem az elektronika iránt. Általános iskolásként fizika szakkörbe jártam, otthon elektromágnest készítettem, transzformátorral játszottam, különböző elektronikai kísérleteket végeztem. Fizikával — ezen belül a fénnyel — kapcsolatos ismeretterjesztő könyveket olvastam. Az általános és a középiskolában is olyan tanáraim voltak, akik erősítették bennem ezt az érdeklődési irányt.
Fontos motívumként tekintek arra, hogy a fizikaórákon az oktatóink kísérletekkel színesítették a tananyagot. Amennyire tudom, ez akkoriban egyáltalán nem volt általános gyakorlat: sok intézményben a „kísérlet” azt jelentette, hogy a tanár lediktálta a diákoknak, hogy ha ezt csinálnánk, akkor ez történne. Mi viszont valóban láttuk ezeket.
A gimnáziumi évek végére megerősödött bennem az elhatározás, hogy a továbbiakban matematikával és fizikával szeretnék foglalkozni. Már csak azt kellett eldönteni, hogy milyen területen. Érdekelt a tanári pálya, de jobban vonzott a kutatás, bár valójában semmit sem tudtam arról, hogy ez utóbbi mit is jelent a gyakorlatban.
Fizika alapszakra, majd mesterszakra is a Szegedi Tudományegyetemre járt. Szakdolgozatát 2016-ban az Optikai és Kvantumelektronikai Tanszék Ellipszometriai Kutatócsoportjánál készítette, Budai Judit témavezetésével. Milyen emlékeket őriz ezekből az évekből?
Meghatározó időszak volt, amit az ellipszometriával töltöttem, hiszen ekkor szereztem az első komolyabb kísérleti tapasztalataimat, illetve ebből a kutatásból jelentek meg először eredményeim nemzetközi tudományos folyóiratban.
Közben egyre több elméleti fizikai tárgyat hallgattam, amelyeket nagyon szerettem, így a kutatómunkám során ebbe az irányba fordultam. Mesterszakos hallgatóként az SZTE Elméleti Fizika Tanszék kutatóját, Földi Pétert kértem fel témavezetőnek. Diplomamunkámat — amelyet lézeresen gyorsított részecskék pályájának és spinjének numerikus modellezéséből írtam — 2018-ban védtem meg.
Az egyetemi évek alatt végre megtapasztaltam, mit jelent a kutatás, és témavezetőim megerősítettek abban, hogy alkalmas vagyok erre a feladatra. Emellett az oktatásban is kipróbálhattam magam: alapozó matematikai és fizikai tárgyakat oktattam alapszakos fizikushallgatóknak.
A mesterszakos diploma megszerzése után két évvel kezdte el a PhD-tanulmányait. Mi történt ez alatt a két év alatt?
Az egyetem utolsó félévében a gödöllői Premontrei Apátságba jelentkeztem szerzetesjelöltnek. A felvétel után egy évet jelöltként, egy évet novíciusként töltöttem. Fogadalmat végül nem tettem, mert úgy láttam, nem ott van a helyem. Úgy döntöttem, visszatérek a fizikához. Földi Péter örömmel fogadott, a PhD-hallgatója lettem. Kutatási témám a magasharmonikus-keltés kvantumoptikai vonatkozásaira összpontosított.
Egy évvel később Budapesten, az ELKH Wigner Fizikai Kutatóközpont (az intézmény 2023-tól a HUN-REN Wigner Fizikai Kutatóközpont nevet viseli) Kvantumoptika Csoportjában kapott fizikus állást, így témát váltva a doktori kutatását is itt folytatta, Domokos Péter professzor vezetése alatt. Mi állt e szokatlan döntés hátterében?
Régebbről ismertem Vukics Andrást, akiről tudtam, hogy a Wignerben lézeresen hűtött atomokkal és kvantumoptikával foglalkozik. Ezek a témák roppant izgalmasak voltak számomra, és Szegeden csak elméleti oldalról találkoztam velük. Nagyon kíváncsi voltam, hogy nézhet ki egy ilyen kísérleti rendszer. András készségesen bemutatta a laboratóriumot, és a csoport tagjaival is beszélgettem szakmai kérdésekről. Másnap András megkeresett – állást kínált. Erre egyáltalán nem számítottam. Hirtelen nem is tudtam mit kezdeni a helyzettel. Azt terveztem, hogy Szegeden készítem el a doktori disszertációmat, ugyanakkor ez egy hatalmas lehetőség és megtiszteltetés volt. Sokáig vívódtam, mit tegyek. A döntésben meghatározó szerepe volt a barátnőmnek, akivel akkoriban fordult komolyra a kapcsolatunk. Ő a fővárosban élt, én Szegeden. Végül elfogadtam az állást. Ági időközben a feleségem lett, azóta egy kislányunk és egy kisfiunk született.
A Wignerben az atom-foton interfész kísérleti projektjébe kapcsolódtam be. Utólag visszatekintve látom, mennyire kockázatos vállalkozás volt ez, hiszen a laboratórium még kezdeti stádiumban volt, sok mindent ráncba kellett szedni rajta, hogy komoly doktori kutatást lehessen ott folytatni. Ennek ellenére – Domokos Péter kiváló szakmai vezetésének köszönhetően – a közel három és fél éves kutatómunka során szép eredmények születtek, melyeket Q1-es folyóiratokban tudtunk publikálni. Ezenkívül számos nemzetközi konferencián vehettem részt poszterbemutatóval, illetve előadással.
A szakmailag sikeres budapesti éveket maga mögött hagyva visszatért Szegedre. Mi áll e döntés hátterében?
Nem szerettem Budapesten élni. Szegeden nőttem fel, itt végeztem el az iskoláimat. Ez egy élhető város, ahol a lakhatás is sokkal könnyebben megoldható, mint a fővárosban.
Dombi Péter, az ELI ALPS korábbi osztályvezetője a Wignerben is dolgozott, és az irodája éppen a miénk mellett volt. Amikor már a Szegedre költözést fontolgattam, egy nap átkopogtam hozzá, és megkérdeztem, nincs-e véletlenül állás az ELI-ben. A NanoESCA csoportot ajánlotta, így aztán jelentkeztem és felvettek. Tavaly januárban ott kezdtem el dolgozni.
Szeptember óta a SYLOS Gas Attoforrások csoportot erősítem Divéki Zsolt vezetése alatt. Szakmai szempontból szerencsés volt a váltás: a NanoESCA-nál szilárdtestek felületén zajló folyamatokkal foglalkoztam, míg a SYLOS-nál – a doktori kutatásomhoz hasonlóan – szabad atomokkal, illetve molekulákkal kísérletezünk.
Milyen feladatok várják az ELI-ben?
Bár a kutatási területem továbbra is a fény-anyag kölcsönhatás maradt, az itteni és a Wignerben használt rendszer alapvetően különbözik egymástól. Ott folytonos üzemű, keskeny vonalszélességű, alacsony energiájú lézerekkel dolgoztam, itt rövid impulzusú, széles spektrumú és nagy energiájú lézerek vannak. Rengeteget kell még tanulnom, hogy teljes mélységében értsem a folyamatokat. Ugyanakkor már látom a kapcsolódási pontokat, amelyek mentén hasznosítani tudom a Wignerben összegyűjtött tudást és tapasztalatot: az atomfizika és a kvantumoptika terén elsajátított ismeretek és az optikai fejlesztésben szerzett gyakorlat már most kifizetődőnek látszik.
Visszatérésében mekkora szerepet játszott, hogy ebben az intézményben a világ legkorszerűbb eszközeit használhatja?
Mindenképpen fontos volt, hogy fizikusként továbbra is a szakmai kutatások élvonalába tartozó kérdésekkel foglalkozhassak. A felhasználói létesítmény, mint intézményes keret újszerű környezetet jelent számomra. Van ennek is egy sajátos előnye: a világ minden tájáról érkeznek ide a legjobb szakemberek, akik a mi rendszereinket szeretnék használni. Itt, helyben tanulhatunk tőlük, mi pedig nemcsak az infrastruktúrával, hanem saját szakmai felkészültségünkkel is tudunk segíteni, hogy együtt valami újat alkothassunk.
Fotók: Balázs Gábor