Hírek

Hírek

Művészeti pályázatunk nyerteseit köszöntöttük

Kutatóintézetünk tavaly ősszel negyedik alkalommal hirdette meg „Művészet a tudományban” című pályázatát. A kezdeményezés célja a kutatásaink során született felvételek művészi feldolgozása. A felhívásra minden korábbinál több, összesen 89 pályamű érkezett. A díjátadót 2026. január 30-án tartottuk.

Művészeti pályázatunk nyerteseit köszöntöttük

 

A korábbi évek gyakorlatához hasonlóan 2025-ben is az intézetünkben készült képek kreatív újraértelmezésével lehetett nevezni. A pályázók feladata az volt, hogy az eredeti képeken megjelenő formákat és vonalakat megőrizzék, majd azokat színezéssel, kiegészítésekkel, szabadon választott technikával művészi módon átalakítsák.

Az érdeklődés minden várakozást felülmúlt: a beadási határidőig az ország különböző pontjairól összesen 89 alkotás érkezett. A zsűri döntése alapján a legkiemelkedőbb 12 pályamű az intézetünk 2026-os falinaptárában kapott helyet. Emellett az általános iskolás (14 év alatti) korosztályból, valamint a felnőtt pályázók közül is három-három olyan alkotót jutalmaztunk tárgynyereménnyel, akiknek munkái ugyan nem kerültek be az albumba, de kiemelkedő színvonalat képviseltek.

 

 

A naptárunk oldalait díszítő alkotások:

·        1 hely: Mangó Lilien: „Mentális tér” (Szegedi Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum)

·        2. hely: Szablár Luca (Szegedi Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum)

·        3. hely: Laky Lilla: „Születés” (Pécsi Művészeti Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum)

·        4. hely: Nagy Viktória: „Szempár” (Szegedi Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum)

·        5. hely: Basarić Petra: „Csillagpor és tejszín” (Zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium)

·        6. hely: Hengl Mirella: „Tengeri örvény” (Pécsi Művészeti Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum)

·        7. hely: Kruzslic Gréta: „Light in Science” (Hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium)

·        8. hely: Sipos Lili: „A tenger rejtelmei” (Hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium)

·        9. hely: Basarić Petra: „Belső vihar” (Zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium)

·        10. hely: Simonffy Dorottya: „Káosz az ütközés előtt” (Szegedi Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum)

·        11. hely: Barta Dorka (Szegedi Madách Imre Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola)

·        12. hely: Sütő Hedvig: „The little prince” (Szeged)

A 14 év alatti kategória díjazottjai:

·        1. hely: Bene Dóra (Szegedi Szikra Iskola)

·        2. hely: Bartha Levente Pál: „Rosszkor volt rossz helyen” (Törökbálinti Bálint Márton Általános Iskola és Gimnázium)

·        3. hely: Gyenese Mia: „Róka mama” (Törökbálinti Bálint Márton Általános Iskola és Gimnázium)

A 14 év feletti kategória díjazottjai:

·        1. hely: Batke Dóra: „Mi van az ajtó mögött?” (Budapesti Baár-Madas Református Gimnázium)

·        2. hely: Vesztergombi Édua: „Vizibogarak” (Budapesti Baár-Madas Református Gimnázium)

·        3. hely: Erőss András: „Kémia óra” (Budapesti Baár-Madas Református Gimnázium)

A 2026. január 30-án megrendezett eredményhirdetésen a meghívott pályázókat, pedagógusaikat és szüleiket Varjú Katalin, intézetünk tudományos igazgatója köszöntötte, aki elmondta, hogy az ELI projekt gondolata 2005-2006-ban vetődött fel először. 2010 előtt az intézet jelenlegi helye elhagyott, lepusztult terület volt. Az egykori szovjet laktanya maradványainak eltüntetése után 2014-ben kezdődött az építkezés. Rengetegen dolgoztak azért, hogy felépüljön ez a gyönyörű kutatóintézet és 2024-től meginduljon a kutatás. A távlati terv, hogy a jövőben körülöttünk újabb intézetek épülnek, és létrejön egy úgynevezett science park. „Szerencsésnek érezzük magunkat, mert időről időre Nobel-díjasok látogatnak hozzánk, jelenlétük motiválóan hat a kutatóinkra” – emelte ki Varjú Katalin. Tudományos igazgatónk arra is felhívta a figyelmet, hogy az intézetben olyan kutatásokkal foglalkozunk, amelyek a társadalom számára releváns eredményeket hozhatnak. A lézerekkel a fény és az anyag kölcsönhatását vizsgáljuk, kémiai reakciókat, kémiai kötéseket elemzünk, részecskéket gyorsítunk.

A pályázattal kapcsolatban Varjú Katalin külön kiemelte, hogy nemcsak a műalkotásokat, hanem a címadásokat is nagyon ötletesnek találtuk.

 

 

A Szegedi Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum diákja, Mangó Lilien „Mentális tér” című alkotásával pályázott és nyert. A kerámiaműves szakos középiskolás a felhívásban közölt tizenegy intézeti felvétel közül először egy olyan képet választott, amiről hamar kiderült, hogy az nem érintette meg kellő mélységben. Majd meglátott egy másikat, és rögtön érezte, hogy az az igazi. „Emberi agyat láttam, gondolatokat és képeket. Nyolcvan perccel később kész lett a pályázati anyag” – emlékezett vissza Lilien, aki, noha kerámiaszakos, de a rajzolást (legyen az papírra vitt alkotás, vagy digitális munka) jobban szereti. Elvarázsolja, hogy a kétféle világban merőben eltérő a stílusa.

 

 

Az ünnepséget követően a résztvevők megtekinthették az összes beérkezett alkotást bemutató kiállítást. A vendégek számára intézetünk olyan belső terei is megnyíltak, amelyek csak ritka alkalmakon látogathatók, valamint ellátogathattak a Fókusz – Interaktív Látogatói Térbe, ahol látványos fizikai kísérletek várták őket.

Tudományos igazgatónk arra is felhívta a figyelmet, hogy aki többet szeretne tudni arról, hogy mi történik az intézetben, látogasson el nyílt napjainkra. Május 15-én a Fény napján, szeptember 25-én a Kutatók éjszakáján várjuk az érdeklődőket. Ismeretterjesztő előadásokkal, kísérletekkel mutatjuk meg, hogy milyen izgalmas a tudomány világa.

Kutatóintézetünk idén ősszel ismét meghirdeti a „Művészet a tudományban” pályázatot.

Gratulálunk minden díjazottnak!

 

Fotók: Balázs Gábor

február

5

csütörtök