Volt-e bármilyen kapcsolata az ELI helyszínével az építkezés megkezdése előtt?
Mindössze annyi, hogy az én korosztályomnak ez a hely a szovjet laktanya volt, ahova nem volt miért kijárni. Később tanulmányi kirándulások részeként meglátogattuk az egyik épületben kialakított – ma már a Szent-Györgyi Albert Agórán látható – Informatika Történeti Kiállítást. Bő évtizede a sajtóból értesültem az ELI ALPS tervezéséről.
Ki kezdeményezte az építkezés fotós dokumentálását?
Egy korábbi munkám kapcsán meghívást kaptam az MTV Szegedi Körzeti Stúdiójába. Előttem Osvay Károly fizikus nyilatkozott a leendő tudományos intézetről. Ekkor jött az ötlet, hogy a szegedi Móra Ferenc híd építéséhez hasonlóan – 2011-ben jelent meg a Hídverők című albumom - ezt a beruházást is érdemes lenne megörökíteni. Szerencsére az akkori albérlőm fizikushallgató volt, rajta keresztül, valamint az egyetem Kulturális Irodájának a segítségével, felvettem a kapcsolatot Osvay Károllyal, aki a fotózást jó ötletnek tartotta és Leindler Zoltánhoz, az akkori ELI-s irodavezetőhöz irányított. Ő ambiciózusan segítette a fotózást, amit már a lőszermentesítés idején elkezdtem. Az ekkor készült képek internetes hírportálokon, újságokban és építészeti szaklapokban is szerepeltek. A Láthatatlan villanások című, 2017-es fotóalbumom a lézerközpont építését megörökítő, 2012 és 2017 között készült fotóimat tartalmazza. A kötet folytatásának tekinthető A jövő impulzusai című album pedig azt mutatja be, hogy miként telnek meg élettel az üres helyiségek, miként válik kutatóintézetté az épület. A Szegedi Akadémiai Bizottság médiapályázatán elismert három fotóm A jövő impulzusai kötetben jelentek meg.
Dobóczky Zsolt: Lehalászás - Radiobiológiai halembriók tenyésztése
Milyen élmények érték az építkezés alatt?
Hatalmas volumenű vállalkozásról beszélünk. Meglepő volt a monumentális elemek, résfalak, cölöpök kivitelezésének a precizitása. Különleges élményt jelentett az A épület közepe alatt található négy darab, közel két méter átmérőjű cölöp elkészítése, vagy az egyik épületrészt tartó méhsejt-rács alakú alapok építése. Azt a külső szemlélő nem is sejti, hogy milyen különleges építészeti megoldásokat találni például a nagy szürke kocka alatt. Mint villamosmérnöknek különösen tetszik az épület mozgását, rezgését mérő berendezés is. Egyedülálló élmény volt látni a speciális laborok betonfalainak öntését. A nem mindennapi falvastagság miatt nagy volt az izgalom, miként állja a sarat a zsaluzat. Egyedi technológián alapult a C épület csigalépcsőjének zsaluzása is, majd az építkezés legvégén a burkolat elkészítése. A jelenleg tudásközpontként szolgáló, úgynevezett Agy épületrész építésekor a ma már nem látható acélszerkezet is nagyon látványos volt. Meglepő volt számomra a Fókusz – Interaktív látogatói tér mennyezeti, ellipszis alakú lámpájának kivitelezése. Az építők az 1:1 arányú tervrajzot úgy készítették el, hogy a méreteket a plafonról a padlózatra kiterített papírra vetítették.
Milyen helyzeteket szeret a fotózás során?
Ez nagyon nehéz kérdés. Minden helyzetben ott van a jó kép lehetősége. Ha az ember rá tud hangolódni az adott pillanatra, ha érdekli a résztvevők karaktere, az esemény, vagy a jelenség, akkor minden feltétel adott a jó felvételhez. Az amerikai író és filmrendező, Susan Sontag ezt úgy fogalmazta meg, ha érdekel, amit fényképezel, akkor előbb-utóbb jönnek a jó képek. A huszadik század egyik legjelentősebb fotóriportere, a magyar származású Robert Capa pedig azt mondta, ha nem elég jók a képek, nem voltál elég közel az eseményhez. Nagyon szerettem a laborokban fényképezni, ennek hangulata manapság hiányzik nekem. Ugyancsak fantasztikus élmény volt látni, ahogy a berendezéseket összeszerelték, beüzemelték. Műszaki és technikai értelemben az építkezés alatt a por, a szűk helyek jelentettek kihívást. Később a laborokban a kevés fény okozott problémát. Előfordult, hogy a fotózás alatt az egyetlen fényforrást – a kísérletek miatt volt erre szükség - egy oszcilloszkóp képernyője, vagy egy számítógép monitorja jelentette. Mégis, az ilyen körülmények között készült képek lettek számomra a legkedvesebbek, ezek mutatják meg igazából az ELI-t.
Dobóczky Zsolt: Töprengve - Egy attoszekundomos nyalábvonal vákuumrendszere
És milyen helyzeteket nem kedvel?
Általában nem szeretem, ha a fotózás közben oda nem illő dolgokkal szólítanak meg, mert az kizökkent. Ilyen körülmény az ELI-ben nem volt.
Hogyan dolgozik? Lő százötven képet és kiválasztja a legjobbat, vagy előre megtervezi a fotókat és addig vár, amíg a fényviszonyok, az emberek nem hozzák el a remélt vizuális élményt?
Az a jó, ha lehetőség van előzetes koncepció szerint dolgozni. A lézerközpontban a fotózásokat általában komoly előkészületek előzték meg, mégis voltak előre nem látható, váratlan mozzanatok, ezért improvizálni is kellett. Általában 30-150 expozíció között volt a felvételek száma. Ennyi kép között megtaláltam azt az egyet, amiért odamentem.
Mi a célja a fotózással?
A pillanat megragadásának igénye belső indíttatás. Fotósként sok minden érdekel: szeretem a tájakat és az épületeket fényképezni, de a portrék készítése is megfog. A világ sokszínűségének bemutatására törekedve alapvetőnek tartom az olyan intellektuális kihívások dokumentálását, mint amilyen a szegedi lézeres kutatóközpont. A nagyszerű teljesítmények létrehozásának megörökítése nem öncél.
Dobóczky Zsolt: Vermeer az ELI-ben - Energiastabilitás monitorozása a MIR laborban
Mit jelent Önnek az ELI ALPS?
Matematika-fizika szakos tanár vagyok, aki villamosmérnökként elektronikát tanít. Az oktatás mellett az ELI a szívem másik csücske. 12 éve fényképezem az intézetet, az életem részévé vált ez a kutatóhely. Azt érzem, hogy az ELI-ben mindkét számomra meghatározó értéket megtalálom: a tudományt és a művészetet.
A szakmai elismerések, a visszajelzések azt üzenik, hogy mások is értékelik az erőfeszítéseit?
Látják a befektetett munkát. Egy fotóművész barátom a Láthatatlan villanások című kötet megjelenése után annyit mondott, azt ugye tudod, hogy sok fotós örülne, ha egyetlen ilyen albuma lehetne. Nekem három is megjelent az elmúlt években. Azaz, nem lehetek elégedetlen.
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Dobóczky Zsolt villamosmérnök, fotóművész, a Szegedi SZC Déri Miksa Műszaki Technikum tanára. 1984 óta a Szegedi Fotóklubnak, 2016-tól a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete (MAOE) Fotóművészeti Tagozatának tagja, illetve a Hídépítők Egyesületének tiszteletbeli tagja. 2009-2017 között a szegedi Lajos Sándor Fotóklub elnöke volt.
2004-től Szegeden, Sándorfalván, Budapesten és Miskolcon önálló kiállításokon mutatták be alkotásait. Fotói jelentek meg többek között a Vasutas Magazinban, az origo.hu-n, a Délmagyarország lapban és az Oktogon Magazinban. Munkásságát egyebek mellett az Országos Vasúti Fotópályázaton, a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége (MAFOSZ) pályázatán és az MTA Szegedi Akadémiai Bizottsága Médiapályázatán díjazták. 2022-ben a Jubileumi Nemzetközti-Magyar Fotószalon második díjával ismerték el munkásságát.
Fotóalbumai: A jövő impulzusai (2023), Láthatatlan villanások (2017), Hídverők (2011)