Hírek

Hírek

Szabó Gábor professzor Széchenyi-díjat kapott

Magyarország köztársasági elnöke, Sulyok Tamás nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából Széchenyi-díjat adományozott Szabó Gábor lézerfizikusnak, az ELI ALPS ügyvezető igazgatójának.

Szabó Gábor professzor Széchenyi-díjat kapott

 

A Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjának, rector és professor emeritusnak iskolateremtő lézerfizikai kutatásait, valamint a magyar felsőoktatás nemzetközi kapcsolatainak kiépítését és a tudományos együttműködések kialakítása terén is meghatározó tevékenységét ismerték el a díjjal.

Szabó Gábor 1954-ban Nagykanizsán született, a szegedi József Attila Tudományegyetemen (JATE) 1978-ban szerzett fizikus diplomát. Ezt követően a göttingeni Max Planck Intézetben, majd a houstoni Rice Egyetemen dolgozott vendégkutatóként. 1994 óta a Szegedi Tudományegyetem Optikai és Kvantumelektronikai tanszékén egyetemi tanár. 2000-2002 között az Oktatási Minisztérium kutatási-fejlesztési helyettes államtitkára, 2010-2018 között a Szegedi Tudományegyetem rektora volt. 2007-től a Magyar Innovációs Szövetség elnöke. 2010-től az MTA rendes tagja.

Kutatási területe a fotoakusztikus spektroszkópia, az ultragyors lézerspektroszkópia, a femtoszekundumos impulzusok előállítása, a nemlineáris optika, a kvantumrendszerek optimális kontrollja és a lézerek orvosi alkalmazásai.

Az ELI ALPS létrejöttében meghatározó szerepe volt. 2007-2011 között az ELI-projekt szakmai tanácsadója, 2010-től 2019-ig az ELI ALPS Tudományos Tanácsadó Testületének tagja volt, pedig 2020-tól kutatóintézetünk ügyvezető igazgatója.

 

A Széchenyi-díj 1990 óta a tudományos, műszaki élet kiemelkedő képviselőinek munkásságát ismeri el. A díjra javasolt személyekre a Kormány tesz előterjesztést a köztársasági elnöknek. A díjat a köztársasági elnök – általában március 15-én – ünnepélyes keretek között adja át. 

július

25

csütörtök