Nyelv

Középiskolai tanárok továbbképzése az ELI-ALPS-ban

 

Az ELI-ALPS feladatának tekinti a tudomány népszerűsítését és a társadalom tájékoztatását az kutatóintézetben folyó kutatásokról. Augusztus 25-én első alkalommal tartottunk továbbképzést az ország számos tanintézményéből érkező, fizikát, biológiát, kémiát vagy egységes természettudományt tanító középiskolai tanároknak. Az ő tájékoztatásuk saját ismereteik bővítésén kívül azért is különösen fontos, mert minden tanár diákok százaival áll napi kapcsolatban és ismereteiket megbízható hitelességgel adják tovább a fiatal generációnak.

 

A képzés részvevői előadást hallottak az ELI-projektről, az ELI-ALPS technológiai felszereltségéről, az élenjáró lézerrendszerek által nyújtott kutatási lehetőségekről és az ELI-ALPS kutatási eredményeiről. A tanárok ezt követően bepillantást nyerhettek a kutatóintézet laboratóriumaiba és lehetőséget kaptak az ELI-ALPS-ban dolgozó kutatókkal való kötetlen beszélgetésre. A nap zárásaként a csoport összefoglalta, hogy a megszerzett ismeretek hogyan építhetők be a középiskolai tananyagba.

 

A résztvevőktől érkezett pozitív visszajelzések alapján a képzést évente megrendezzük, a tervek között szerepel ennek akkreditációja is.